Murphy, vagy mégsem?

A tegnapi önfeledt időtöltés után, telve friss levegőillattal indítottam a hetem szokásos tempóban. Kómás "ébredj már fel" gondolatokkal kortyolgattam a kedvenc reggeli kávém, tettem-vettem egész addig, míg az órára pillantva-szokás szerint-arra a megállapításra jutottam, hogy ha most nem indulok el rögtön , nagyon el fogok késni. Ezzel a lendülettel felkaptam a táskám, és már fordult is a kulcs a zárban. Igazából minden a szokásos rendben zajlott: "kocsiba be...ablakot le..." mígnem a déli ebéd vásárlásakor megállapítottam, hogy a tegnapi önfeledt kis kirándulásunk alkalmával a pénztárcám a hátizsákban lapult, és éppen ott is maradt minden iratommal, igazolványommal, pénzemmel együtt. Szép napnak néztem elébe ezek után, mert hiába minden elhesegetett gondolat, az összes sarkon igazoltató rendőrt láttam. "Végül is nagy bajom nem lehet, hiszen úgysem tudják ki vagyok- gondoltam -vagy, hogy lehet kis Férjecském majd jöhet értem a rendőrségre miután végzett a munkában..."Persze(ahogy azt Murphy is megmondta: ha valami egyáltalán elromolhat, az el is romlik), a Gyömrői úton hazafelé igazoltató rendőrök állították félre a semmit sem sejtő autósokat...kivéve engem. Úgy szánkáztam tovább a hazafelé vezető úton, szánva és egyben hálát adva az előttem félreállított autósnak, mint kés a vajban...

Margit-sziget

A mai nap végre a pihenés jegyében telt.
Felpakoltam a családot (Zuzmit), és nekivágtunk a "nagy kirándulásnak".

Mondjuk a Margit-szigetre legalább olyan nehéz volt bejutni (a hídfelújítás miatt), mint a "Diszkópatkányok"-ban Doug-nak és Steve-nek bejutni a Roxbury-be.
Mi is mondtuk: Bejutunk a Margit-szigetre, bejutunk a Margit-szigetre!!!

És így is lett. Nagyon jó volt, végre kipróbálhattuk a teleobjektívet is. (Zuzmi a nyakamban ülve szedte le a gólyát)
Közben azt hallgattam, ahogy egy apuka a gyerekét okította: "Látod, ez hozza a gyereket..."
Kiscsávó jókat röhöghetett apukája tudatlanságán...az oviban már rég elmondták a többiek, hogy nem is igaz :-)

Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem, hogy szép volt, jó volt, mindenkinek ajánlom vasárnap délutáni programnak.

Hétvégi melók

Végre itt a hétvége, és lehet pihenni...

Legalábbis azt gondoltam még tegnap délután.

De hát egyszer rendet is kell rakni, takarítani, és nem utolsó sorban le kellene burkolni a tavaly elmaradt 0,264 m2-nyi padlót. (a mennyiség valóban ennyi, lásd a képen az ajtó előtt)

A fel- és levonulási idő viszont ugyanannyi, mint amikor több órás burkolási munkának ugrottam neki.

Ilyen ez a (véget nem érő) lakásfelújítás.
Mindegy, ma főzni nem kell, mert gyümölcs napunk van (90 napos diéta 69. napja.)

Úgyhogy kis Nejem is moshat, takaríthat kedvére.

Indulás

Régóta tervezgettem már az internetes naplóírást.
Nem kifejezetten azért, mert ez mára már "divat" lett, hanem mert egyszerűen hiányzik. Ugyanis 1997-ben már elkezdtem naplót írni, és írtam is majdnem 5 éven keresztül...
Néha ráakadok valamelyik régi naplómra (mert ugyebár ezt nem kint tartod a polcon), és jókat vidulok (vagy éppen szomorkodok) a leírtakon.
Érdekes látni, hogy mi volt a fontos akkor, és mi lett a fontos ennyi idősen.
A képen az első naplóm látható, kicsit megviselten. Sajnos sokat hánykolódhatott, mire újra előkerült.
Az első bejegyzés: "1997.május 15. Rutin vizsga. Jobbra-előre. Sikerült! Rutinos vagyok."