A házhoz érve, kopott zöld kerítés, rendezetlen udvar, és egy stílusában diszharmóniát sugárzó üvegekkel tarkított bejárati ajtó képe fogad.Ahogy belépek, egy 70 körüli őszes férfi ül a szobában, sötét csontkeretes szemüvegben tévézik. A szomszédokat nézi. Egész furcsa érzés kerít hatalmába.Ahogy észleli, hogy ott állok, illedelmesen üdvözöl és kapcsolja a tévét.Ütött-kopott járókeretével megpróbál felállni, és átül az ágyra. Szó szót követ erről-arról. Büszkén beszél fiatalságáról, életéről. 3 évig volt házas, válás, majd jöttek mentek a nők-meséli szinte felélénkülve -azok voltak ám a szép idők...
Aztán szép lassan döbben rá,hogy senki sem maradt. A laza kötelékek elkoptak,a változatosságból változatlanság lett, az ebéd általában hagyma-szalonna-tojás, a nyugdíj soha sem elég, és az élet egyhangúságában már szinte azt sem tudja milyen nap van. Elgondolkodtató...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése